4-et fizet 5-öt kap akció a webshopban!

Iskolakezdés Csinta-erő kártyákkal

Nálatok is összegyűlt egy jó adag Csinta-erő kártya az 5 darabos Csinta dobozokból? Most (is) érdemes elővenni őket! A szeptember sok családot állít komoly kihívások elé. Íme egy ötlet arra, hogy mindenképp vidám legyen a tanév első időszaka: Ebben az időszakban, amikor visszatérünk a nyaralásból a hétköznapok ritmusába, többféle dolog történik bennünk; Szomorúak vagyunk, hogy elmúlt a nyár, a vízpart, a nyaralás, az “akkor kelünk, amikor jól esik”, a családi együttlétek, játék a szabadban és a ritmustalanság, a nyári „flow”. Emellett elmúlik annak a feszültsége, hogy nekünk dolgozni kell, de a gyerekeknek valami minőségi időtöltést szeretnénk biztosítani, és hogy ez hogyan kivitelezhető   Milyen szép lenne, ha a tanévet első heteiben úgy tudnánk indítani, hogy inspiráltak és izgatottak vagyunk, nem pedig letörten, hogy valaminek vége. A Csinta-erő kártyák segítségével ti, szülők is átgondolhatjátok, és a gyerekeknek is segíthettek átgondolni, hogy mi minden tud megvalósulni a hétköznapokban, az iskolában, óvodában vagy a munkahelyen. Milyen szükségleteiteket elégítik ki ezek a tevékenységek,  programok. Segíthettek a gyerekeknek átgondolni, hogy milyen, a kártyákon megjelenő értékek tudnak megvalósulni a hétköznapokban otthon vagy az iskolában/ óvodában. Kiválaszthatjátok, hogy miket szeretnétek megélni, melyik kártyákon szereplő értékek most a legfontosabbak, és azt miből tudnátok megélni.   Például az iskolában tere lehet a felfedezésnek, új dolgok megismerésének. Mi érdekli most őket, miről tanulnának szívesen. Erről lehet beszélgetni, és ha az iskola nem kínálja ezt, kitalálni más módjait a tanulásnak.   A munkahely, iskola vagy óvoda teret ad közösség megélésére, a barátokkal való találkozásra vagy akár új barátok megismerésére, és a közös játékra. Mire vágynak most? Találkozni a régi barátokkal vagy új barátokat szerezni?  Vagy netán szoronganak, mert a szociális életben nehézségeik vannak. Mi segítene, hogy magabiztosan, bizalommal és biztonságban lépjenek be az intézmények kapuin. Új kihívásokra mindenkinek szüksége van, hogy élettelinek érezze magát. Lehet ez sportban, tanulásban vagy művészetben. Kitalálhattok kihívásokat a családon belül és megoszthatjátok az év során, hogy hogy álltok vele. A meghittség *vonatkozhat arra, hogyan tudtok a családi együttléteknek meghitt teret és időt szentelni. Ki hogyan szeretné ezt a családban, hogyan lehetne összehangolni. Hogyan tudtok reggel nyugodtan, vidáman elindulni, a kapkodás és feszülések helyett, hogy a nap nyugodtan kezdődjön és biztonságban érezzétek magatokat és magabiztosan tudjatok belépni az iskola vagy a munkahely kapuján. Mi az, ami fontos, de az iskolában vagy az oviban nem kapják meg a gyerekek. Hogyan és milyen módokon tudtok ezeknek teret adni az életetekben.  Szánjatok erre időt a nyár után való szomorkodás helyett, hogy megtervezzétek együtt úgy az évet, hogy ne egész évben a nyárra kelljen várni, hanem kiélvezzétek az élet minden pillanatát.  

csinta mese

Csupa csoda

Vásárold meg!

Csak gyümölcs. Semmi trükk. Kóstold meg a Csintát és tedd csintalanná a napod!

csinta mese

Csupa csoda

Az élet csupa csoda, a nap minden reggel előbújik a látóhatáron.

A hajunk nő magától.
Ha egymás szemébe nézünk, megnyílik a szívünk.

A mi utunkat is csodák övezik, ilyen hétköznapi csodák.

Amikor elindítottuk a cégünket 20 évvvel ezelőtt, egy nagy elképzelhetetlen utazás volt a vágyunk és kicsi méhviasz mécsesek gyártásával kezdve eljutottunk a föld túloldalára.

Később színes pillangókkal és a szélben pörgő spirálokkal vidítottuk az utcát, a gyerekeket és magunkat, utazva újabb és újabb helyekre, új csodákkal, gyerekekkel megáldva.

Megtelepedve Csobánkán,
ez is csodának hatott.
Kinyitva az ablakot,
madárcsicsergés, hegyek
és zöld mindenütt.

Egyszer kísérletbe fogtunk,
megnéztük milyen főzés nélkül ‚főzni’. A zöldségek, gyümölcsök, magok
eredeti ízét élvezni.

Hogyan készíthetünk hasonló ételeket,
amit szoktunk és szeretünk
teljesen más technikával,
esetleg más alapanyagokból.
Péter alkímiának hívta. Ismert ételek új módon, és
új ételötletek kerültek az asztalra.
Nagyon izgalmas volt
Mandulából túrókrém,
Avokádóból csokikrém
a süteményekbe.

Nagymama inspirációjára
egyszer szilvából készítettünk
egy nagy lepényt.
Csupa szilva, semmi más.
Már így is jól nézett ki
és igen összeállt.

Elkészült nyers gyümölcsből,
csak szárítással az első Csinta, amit persze még nem hívtak így,
és csak azért készítettük, hogy

jól megtömjük mákkal és isteni
bejgli-szerű sütit készítsünk belőle.

Pár év múlva, amikor új lehetőségeket
kerestünk,  felmerült az ötlet, hogy megmutassuk ezt az összetevőiben csodálatosan
egyszerű dolgot a környezetünknek. Luca és Lilla lányaink, iskolájában
az adventi bazáron remek
fogadtatása volt.

A gyerekek nyitottsága az új és természetes dolgok felé
óriási inspiráció volt. Ekkor indult a Csinták élete.
Kiskonyha, saját gyümölcsök
Kísérletek a boszorkánykonyhában,
fűszerek, gyümölcsök,
szárítók, technikák (fogások).

Gyerekek, barátok,
Waldorfos családok segítettek tudatosan
vagy észrevétlen bennünket.
Fotózás, lelkesedés,
táblázatok, festés, design,
üzleti ötletek

rengeteg beszélgetés
Ezer apró és nagyobb ötlet.

Aztán új konyha
Új munkatársak figyelemmel és
odaadással. Befektetés befektetés…
Új kinézet a kedvenc grafikusunkkal, Ágival, aki kénytelen volt megszokni a lassú döntéseinket,
a sok változtatást, és hogy addig nem hagyjuk annyiban,
amíg valamivel teljesen meg vagyunk elégedve.

És ekkor kellett egy név, hogy micsoda ez
a téphető, rágható tölthető,
lapos csupa gyümölcs valami.
Lepény, lap, gyümölcsbőr
tekercs tölcsér
és akkor Laci azt mondta:
CSINTA

És mi azt mondtunk, igen CSINTA 🙂